Az idő úgy rohant, hogy szinte észre sem vettem és már december elején jártunk. A fák elhullatták az arany és bordó leveleiket, a Central Park elkeserítően szürke és fekete lett. Minden reggel vacogva sétáltam a buszmegállóba, kerülgetve a megfagyott pocsolyákat.
Collinnal remekül megvoltunk, igazán boldognak éreztem magam mellette. Olyan volt mintha egy igazi tiniálomba csöppentem volna. Volt egy kapcsolatom és a barátaimmal is nagyon jól kijöttünk.
De persze még a legédesebb álmokba is kell egy kis lidércnyomás, ami számomra Mimi volt és a csürhéje. Nem szalasztottak el egy alkalmat se, hogy meggyalázhassanak a lehető legtöbb ember előtt, és hogy keresztbe tegyenek nekem minden lehetséges módon.
A musical viszonylag jól sikerült, Adam az utolsó hétre összeszedte magát, de ő is nagyon jól tudta, hogy sokkal jobb is lehetett volna. Az osztályfőnökünk sem volt valami boldog, de nekem megköszönte a fáradozást. Ahogy vége lett a darab próbáinak szerencsére már nekem sem kellett Adammel tölteni a délutánjaimat.
Közeledett a félév, ami több eseményt is tartogatott. Egyrészt a félévi bált, másrészt a félévi vizsgákat. Na nem az elméleti tantárgyak miatt izgultam, sokkal inkább a tánc és az ének miatt.
Adammet azóta, hogy nem korrepetáltam csak párszor váltottunk szót, egészen november közepéig. Azoknak nagyjából a fele volt veszekedés. Akkor kezdte el egyre többet keresni a társaságomat, nyilván azért, mert Collin ideje nagy részét velem töltötte. Odaült hozzánk ebédszünetben, meg próbákon, elhívott magához filmezni, szóval meglepően kedvesen viselkedett, de nem tudta leplezni, ahogy néha ellenségesen méregetett a szeme sarkából.
Amikor négyszemközt voltam vele gyakran tudtunk beszélgetni személyes témákról, például hogy a darab után miért szakított Mimivel, úgy tűnt véglegesen. Sokszor meg tudott vigasztalni, miután összekaptam Collinnal, ugyanis a boldog kapcsolatom sem volt boldog minden egyes másodpercében. Nem értettem, hogy Collin miért titkol előlem olyan sok mindent és miért kell minden harapófogóval kihúznom belőle.
Keira, Alice, Damian és én, a négyes fogat, ami még említésre méltó azokból a hetekből, illetve a családom. Az öcsém visszament a koliba, anya mellé pedig visszatért az üveg. Gyűlöltem, gyűlöltem minden egyes percet, amit a közelében kellett töltenem, és ezzel Jackson is így volt, gyakran menekültünk el kettesben valahová.
December első hetében történt, hogy egyik délután csúnyábban összevesztem Collinnal, mint szokásom volt, mégpedig azon, hogy folyton féltékenykedett. Nem is értettem min problémázik, soha sem csaltam volna meg senkit, őt meg főleg nem. Amúgy is rossz napom volt és már untam a témát, annyiszor áttárgyaltuk.
Másnap reggel álmosan léptem be a zeneterembe, valamennyire bűntudatom volt az előző este miatt. Letelepedtem Damian és még néhány osztálytársam mellé, valami duettről beszélgettek, de egyáltalán nem tudtam odafigyelni rájuk, folyton azon járt az eszem, hogy hogyan beszéljem ezt meg Collinnal.
Egyszer csak Keira viharzott be a terembe:
- Gyere, most!- mondta és sürgetően nézett rám. Kétkedve mentem utána és vártam, mi fog kisülni a dologból. Egy üres terembe vezetett, ahol felém fordult és feszülten fürkészett.
- Oké Keira, milyen katasztrófa ütött be, abban az egy órában, amíg nem sms-ben áradoztál nekem Leonardo DiCaprio-ról?- kérdeztem mosolyogva.
- Ez most komoly!- rivallt rám. - Adam és Collin összeverekedtek reggel, mindketten az igazgatóiban vannak, valószínűleg fel fogják őket függeszteni.
- Hogy mi?!- akadtam ki és padnak támaszkodtam. Reggel még írtam Collinnak egy sms-t, hogy minden rendben és a többi.
- Épp a tornatermen vágtam át és a fociedző már ordibált velük. Amikor meglátott mondta, hogy azonnal hívjam az igazgatót. Mindketten borzalmasan néztek ki.
- A rohadt életbe!- kiáltottam fel és kirontottam a teremből.
- Mégis mit akarsz csinálni?- Rohant utánam a barátnőm.
- Először is az igazgatóihoz megyek. Aztán kicsavarom mindkettő idióta fejét. Hogy csinálhattak ekkora marhaságot és mi a fenéért?- hadartam és megtorpantam az igazgatói előtt.
- Nem ronthatsz be csak úgy- méltatlankodott Keira. A folyosók már teljesen üresek voltak.
- Akkor itt fogok várni- jelentettem ki és lehuppantam a padra. Néhány percig szuggerált még, de gyorsan rájött, hogy nem tud semmivel sem rábírni arra, hogy józan ésszel gondolkodjak. Nagyot sóhajtott és a vállamra tette a kezét.
- Mindketten fontosak neked igaz?- kérdezte együttérzően és mellém ült.
- Ez csak az egyik fele. Másrészt nem tudok szabadulni attól, hogy a barátságuk miattam romlott meg- vallottam be és a kezeimbe temettem az arcom.
- Zoey, ők már azelőtt sem voltak a régiek, hogy te idejöttél volna. Tudod mit? Megyek és szólok Mr. Blakenek, hogy nem tudsz bejönni- mondta mosolyogva és felállt. - Írj egy üzenetet, ha van valami fejlemény, vagy kell egy barátnő.
Amint befordult a sarkon felpattantam. Elmentem az ajtóig a kilincsre tettem a kezem, aztán meggondoltam magam és visszaültem. Miután már ötödszörre tettem meg ezt az ajtó kinyílt az orrom előtt és a nővérrel találtam szembe magam. Hátrébb léptem kiengedtem, a nyomában a két jómadár kullogott.
Először szigorú arckifejezést öltöttem magamra, de amikor megláttam, hogy néznek ki inkább mérges lettem és kétségbeesett. Adamnek felszakadt a szemöldöke és a szája, Collinnak betagadt az egyik szeme és fel volt kötve a bal keze.
Mindketten megálltak mellettem. Néhány pillanattal később az igazgató is kilépett az ajtón. Amikor a legelső napomon bajba kerültem, kedélyes mosoly ült az arcán, most olyan fenyegető és dühös volt az arca, hogy egy aprócska kis féregnek éreztem magam mellette, habár én semmi rosszat sem tettem.
A fiúk szégyenkezve, lehajtott fejjel álltak, valószínűleg ők is megijedtek a diritől.
- Ne felejtsék, amit megbeszéltünk, ezúttal szerencséjük volt, de a ballagásukig egy rossz mozdulat és kezdhetnek rettegni!- mondta. A hangja ellentétben állt az arckifejezésével. Halálosan nyugodt és kimért volt, így még ijesztőbb lett, ha már az lehetséges.
Miután az igazgató visszament az irodájába néhány percig feszült csendben ácsorogtunk. Még mindig fenyegetően méregették egymást, Collin kezei ökölbe szorultak.
- Azt hiszem itt az ideje, hogy magatokra hagyjalak titeket- szólalt meg Adam és a kijárat felé sietett. Kíváncsian és kissé együttérzően néztem utána, majd Collin felé fordultam.
- Nem akarlak felzaklatni, de mégis mi a fenét gondoltatok ti ketten?- csattantam fel.
- Hagyjuk ezt most jó?- Fájóan rideg volt a hangja, csak Mimivel szokott így beszélni.
- Ugyan Collin ne csináld már!- nyafogtam, és amikor sarkon fordult elé vágtam.
- Zoey, nem akarok róla beszélni- jelentette ki és arrébb tolt az útból.
- De hát teljesen összevertétek egymást, miközben már ezer éve a legjobb barátok vagytok. És nem tudok attól szabadulni, hogy ez miattam van- feleltem, miközben a sarkában lihegtem. Collin megállt és lassan felém fordult. Rossz volt a szemébe nézni, mert nem láttam benne azt a megmagyarázhatatlan kis dolgot, ami miatt beleszerettem.
- Jól érzed- vágta rá és továbbment. Földbe gyökereztek a lábaim, nem követtem. A csengő éles hangja riasztott fel a mélázásból. Diákok özönlöttek ki a termekből, kis híján fellöktek. Egyszer csak valaki megfogta a karomat. Alice volt az.
- Keira elmesélt mindent- mondta és megölelt. Nem tudtam mondani semmit, csak kukán álltam és magam elé meredtem. - Gyere órára- húzott magával, én meg követtem. Túl jól ismert, tudta, hogy egy ideig gondolkozni fogok és majd ha ráeszméltem, akkor mindent el fogok mesélni neki.
Kábán mentem haza és csak bedőltem az ágyamba. Hallottam, ahogy nem sokkal később a bátyám dübörög fel a lépcsőn és bemegy a szobájába. Felálltam és megráztam magam, nem feküdhettem ott egész nap azon gondolkodva, hogy mi és mennyire az én hibám. Nem pocsékolnom kell az időmet, hanem megoldani valahogy.
De persze nem jutott eszembe semmi használható, így csak ültem az asztalomnál és tipródtam. Hangosan elkáromkodtam magam és úgy döntöttem inkább elfoglalom magam.
A földszinten pakolgattam, összedobtam egy kis vacsit, beszéltünk pár szót Jacksonnal. Nagyjából hét óra lehetett, amikor valaki csöngetett. A bátyám nyitott ajtót és a savanyú arckifejezéséből ítélve, egy fiú volt az, és nem akárki, Adam jött Jackson után.
- Beszélhetnénk egy kicsit?- kérdezte halkan. Bólintottam, megtöröltem a kezem a konyharuhában és a nappaliba tereltem.
- Na ki vele- mosolyogtam rá.
- Mennyit mondott Collin?- Leült a kanapéra, de láthatóan kényelmetlenül érezte magát.
- Nem sokat- sóhajtottam és mellé ültem.- Igazából csak annyit, hogy miattam kaptatok össze. Figyelj én tudom, hogy nem vagyunk puszipajtások és valószínű nem is leszünk soha, de nem akarom, hogy emiatt ti rosszban legyetek- hadartam. Ahhoz képest, hogy órák óta ezen törtem a fejem, elég gyér beszédecske lett.
- Egyáltalán nem erről van szó...- kezdett bele Adam és mélyen a szemembe nézett, de akkor ismét kopogás hallatszott az ajtón.
Jackson mormogva nyitotta ki és Collin lépett be köszönés nélkül. A bátyám pont olyan indulatosan sétált vissza a konyhába, mintha csak apát láttam volna. Felháborodottan meredt ránk..
- Te meg mit keresel itt?- Rivallt rá Adamre.
- Én ööö...- Adam abba a ritka helyzetbe keveredett, hogy nem tudott megszólalni.
- Annyira tudtam!- kiáltott fel Collin. - Tudtam, hogy nem bízhatok benned!- Közelebb jött hozzánk és mindketten felpattantunk.
- Te mégis miről beszélsz? Csak eljött elmagyarázni, hogy mi történt ma- mondtam, miközben közéjük léptem. Adam mellett egyenesen eltörpültem, de még Collin mellett is iszonyatosan kicsinek éreztem magam, főleg, ahogy egymást méregették.
- Elmagyarázom én, hogy mi történt- Collin teljesen kikelt önmagából, tajtékzott a dühtől. - Ahányszor csak tetszett egy lány, vagy összejöttem valakivel, az állítólagos legjobb barátom folyton elcsábította őket. Mindig az kellett neki, akivel én találkozgattam. Azt ígérte, hogy most más lesz és egészen pár héttel ezelőttig bíztam is benne. De megint ugyanazt csinálja! Vagy nem így van Adam? Nem kell Zoey egy új játékszernek?
Adam kikerült engem és szembe állt Collinnal és ökölbe szorította kezét. Mindkettejüknek villogtak a szemei. Én meghökkenve néztem Adamre. Csak ezért próbált volna barátkozni velem?
- Collin, ha már ilyen szépen belekezdtél, akkor a többit is tedd hozzá! - Közelebb léptek egymáshoz. - Vagy elmondjam én? - kérdezte, amikor látta, hogy Collin csendben fog maradni.
- Meg ne próbáld- fenyegette meg.
Adam épp szólásra nyitotta a száját, amikor Collin nekirugaszkodott én meg Jacksonért kiáltottam. A bátyám berontott és szétszedte a két fiút.
- Mindketten takarodjatok innen, még mielőtt kihívom a zsarukat!- ordította és hatásos volt. Mindketten gyorsan elmentek. Nem tudom, hogy aznap este összekaptak-e még, de nagyon reméltem, hogy semmi ostobaságot nem csinálnak.
- Köszi- suttogtam.
- Te pedig húzz föl a szobádba hugi!
- Tessék?- csattantam fel.
- Hallottad, és pár hónapig ne is gondolj arra, hogy akárkivel is randizhatsz!
- Nem mondhatod meg mit csináljak!- kiáltottam fel.
- De nagyon is megmondhatom. Mégis mit csináltál volna, ha ez a két fafejű összeverekednek itt komolyabban?- Dühösen meredtünk egymásra. Egy kívülálló biztosan észrevette volna, hogy mennyire hasonlítunk. Hogy ugyanazt a testtartást vettük fel és ugyanúgy ölni tudtunk volna a tekintetünkkel.
- Ez akkor sem igazságos! - Most már nagyon jól tudom, hogy neki volt igaza, akkor ezt semmi pénzért sem ismertem volna be.
- Leszarom, hogy mit tartasz igazságoknak, menj fel a szobádba- mondta és ezzel lezártnak tekintette a vitát.
Duzzogva trappoltam fel a lépcsőn és magamra csaptam a szobám ajtaját. Nekidőltem és lecsúsztam a földre.
Könnyek égtek a szememben. Tehetetlenségemben ököllel a padlóra csaptam. Miért is gondoltam, hogy az életem végre sínen van? Amikor végre boldog voltam, olyan boldog, mint már évek óta nem. De túl hamar örültem, túl hamar bíztam, megint.
