Ha valaki talán idetévedne, akkor közzétennék pár blogot.
Először is:
http://lifewithzaynmalik.blogspot.com Ezt a blogot egy nagyon kedves barátnőm írja :) http://kissofdeath1d.blogspot.com Őt pedig ketten szerkesztik :) Ha eleged van a szerelmes, csöpögős sztorikból, akkor tudom ajánlani :)
Aztán pedig:
http://
www.skyesandjonas.blogspot.hu
www.wewatchedamotionpictureinthesky.blogspot.hu
Ezeket pedig drága Katie barátnőm írja :) Tehetséges a lány, szóval hajrá! Ne habozz kattints! :)
Reggel a telefonom rezgése keltett fel. Lusta voltam kinyitni a szemem, de egyszer csak azt kezdtem el érezni, hogy nagyon kemény a párnám és hogy fázok. Nagyon nehezen emeltem fel a szemhéjaimat és meglepetten vettem észre, hogy az asztalomnál aludtam el éjjel.
Hát az, hogy sajgott a hátam, nem kifejezés. Becsuktam a dalszöveges füzetemet és a tükröm elé léptem. A füzetem spirálja nyomott hagyott az arcomon és bármilyen nyomorúságosnak is éreztem akkor az életemet, ezen mosolyognom kellett.
Az élet apró örömei sokat dobhatnak az ember napjain, ha veszi a fáradságot, hogy felfigyeljen rájuk. Így egy fokkal vidámabban vágtam bele abba a pénteki napba.
A fürdőszoba felé menet hallottam, hogy két tesóm is felébredt már és a szobájukban matatnak. Irigyeltem Mike-ot, neki ma nem volt iskola, itthon lehetett egész nap. Már majdnem meglepődtem, hogy fenn van, amikor eszembe jutott, hogy ő tipikus koránkelő, a mázlista.
A szobámba visszatérve bedobáltam a táskámba a könyveimet, sminkeltem és felöltöztem. Az egyik kedvenc nadrágomat vettem fel, ami szivárvány mintás volt egy fehér felsővel, fekete kalappal és egy fekete cipővel.
Magamhoz méltó hangzavarral trappoltam le a lépcsőn és meg sem álltam a konyháig, ahol a bátyám és anya kávéztak. A tegnapi veszekedésünk után próbáltam anya számára láthatatlan maradni, de tudtam, hogy úgysem úszom meg fejmosás nélkül.
-Jó reggelt, Zoey!- köszönt anya, a "vigyázz mindjárt haldokolni fogsz" hangjával.
-Sziasztok!- köszöntem ártatlanul, miközben a müzli dinóimat nyakon öntöttem tejjel.
-Beszéltem az osztályfőnököddel és biztosított róla, hogy nem a te hibád volt a verekedés, de azt mondta, hogy meg kellene tanulnod kezelned a dühödet- jelentette ki anya, mintha jó szülő lett volna.
-Értem- sóhajtottam és hallottam, ahogy Mike is lejön a lépcsőn.
-Ezért jövő szerdán először fogsz elmenni egy pszichológushoz...- kezdett bele anya.
-Tessék?!- háborodtam fel, már egy kicsit élesebben, mint kellett volna.- Nem küldhetsz pszichomókushoz!
-Kicsim, verekedtél az új iskoládban. Ami jobb, mint a régi és ráadásul még csak pár napja jársz oda- mondta anyám engesztelő hangon, de ismét felidegesítettem magam és kezdtem érezni hogy van valami ebben a dühkezelés dologban. A mérgelődésből viszont az öcsém röhögése zökkentett ki. Felemeltem az egyik szemöldökömet és rá néztem:
-Bocsi, csak olyan hihetetlen, hogy te már megint verekedtél- röhögött tovább.
-Nagyon vicces vagy öcskös, akkor azt hiszem elhúztam a suliba- mondtam dühösen és kiviharzottam a konyhából. Éppen a cipővevéssel küszködtem, amikor anya utánam kiabált:
-MA CSALÁDI VACSI VAN! 8-RA LEGYÉL ITTHON!- visszakiáltottam egy "oké"- féle választ és kiléptem az ajtón. Még rengeteg időm volt, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek addig a buszmegállóig, ahol Alice szokott felszállni. Pár perc várakozás után a legjobb barátnőm ki is lépett a házukból és egy hatalmas mosoly kíséretében ölelt meg.
-Olyan régen beszélgettünk egy nagyot- mondta és lebiggyesztette az ajkait.
-Hát ha a holnapi pizsiparti összejön, akkor meg is van oldva a probléma- válaszoltam.
-Baj lenne, ha Keira is jönne?- kérdezte a tőle megszokott félénk stílusban.
-Ugyan ne hülyéskedj már!- legyintettem, amikor begördült a busz. Az iskoláig lényegtelen témákról beszélgettünk, megdicsértem például az aznapi szettjét, a zöld ingét és a cuki muffinos pólóját.
Amikor beértünk a suliba, olyan volt, mintha egy rossz rémálomba kerültünk volna. Mindenhonnan Mimi arca mosolygott vissza ránk. Az ajtókról, a falakról, az ablakokról.
-Alice, ugye ez csak egy rossz álom?- kérdeztem a barátnőmet.
-Ez a valóság, a rút valóság- mormogta. Mindketten búskomorságba süllyedve álltunk.
-BÚ!- ugrott be elénk Keira.
-Mégis mi a fenét csinálsz?- kérdeztem pár másodperc múlva, amikor már kaptam levegőt a meglepetéstől. Közben végignéztem rajta. A tengerzöld pólója istenien mutatott a fekete hajához és kiemelte a szemét.
-Azt hittem infarktust kapok!- méltatlankodott Alice.
-Nyugi, az már akkor meg lett volna, amikor megláttad ezt- mutatott körbe a folyosón Keira.
-Mégis mi történt a sulival?- kérdeztem, és haladás közben nyelvet öltöttem Mimi képmására.
-Minden évben ez van- fintorgott Keira.- 2 hét múlva lesz a félévi bál és Mimi jelentkezett a királynői címre. Már tavaly is ő lett a királynő. Sőt tavaly előtt is.
-De két éve még csak általános iskolába járt- mondta Alice.
-A nyolcadikosok is nevezhetnek, ha van kísérőjük- magyarázta Keira. - Tudjátok ezen kívül nagyon jó szokott lenni. Mindenki nagyestélyiben, a fiúk öltönyben. Ja és álarcosbál szokott lenni. Senki sem tudja, hogy épp kivel táncol vagy kivel smárol. Például az utóbbi én sem tudom- kacsintott a barátnőnk.
-Nem vagyok kíváncsi a részletekre- szóltam közbe gyorsan. És már következett is volna Keira hosszadalmas leírása, amikor becsöngettek. Bevonszoltuk magunkat matekra. Lehuppantam Adam mellé.
-'reggelt!- köszöntem.
-Szia!- vetette oda félvállról és hátraadta a füzetet amiből a matekházit másolta.
-Megtanultad a dalt?- kérdeztem idegesen. De bejött a tanár és csak fél szemmel láttam, mintha bólintott volna.
Bármennyire is jó volt az iskola, a matek itt is ugyanolyan borzalmas volt, mint a többi iskolában. Már vagy 15 perce ment az óra, amikor Mimi libbent be a terembe.
-Elnézést tanár úr, de az igazgató Zoeyval szeretne beszélni- mondta nyájasan és rám nézett. Ekkor a mosolya vicsorgássá változott.
-Persze, menjenek csak- mondta a tanár szórakozottan, majd visszafordult az imádott egyenletei felé.
Vajon mit mondott Mimi az igazgatónak? Nagy bajban vagyok? De a folyosó végén pont az ellentétes irányba fordultunk.
-Hova megyünk?- kérdeztem ijedten.
-Nyugi csak egy kicsit dumcsizunk- mondta Mimi. Nos ha nem lett volna túl élénk a fantáziám, akkor nem ijedtem volna meg annyira. De sajnos el tudtam képzelni, ahogy Mimi elvisz egy sikátorba és a körömreszelőjével megkínoz. Végül a suliudvaron álltunk meg.
-Szóval két dologról szeretnék veled beszélni- kezdte.- Először is, Zoey tehetséges vagy- mondta ezt úgy, mintha baj lett volna.- Tehetségesebb a legtöbb jöttmentnél ebben a suliban. Jó a hangod, van stílusod, hangszeren is tudsz játszani. De, és ez a lényeg, ennek az iskolának én vagyok a királynője és nem hagyom, hogy elvedd tőlem. Szóval húzd meg magad és minden rendben lesz- mosolygott és lépett hozzám közelebb. Épp bele akartam szólni a mondandójába, de folytatta.- Másodszor, nem tudom mik folynak azokon a bizonyos különórákon Adammel, de ő az én pasim, és ha csak egy aprócska kis szikrát is látok köztetek, nem csak a te életedet teszem nyomorúságossá, hanem a kis barátnődét is- mondta résnyire szűkült szemekkel.
-Na ide figyelj szivi, mert csak egyszer mondom el. Adam egyáltalán nem érdekel. Szerintem nagyképű, bunkó és pont megérdemel téged, bármilyen alacsony szintet is ütsz meg. Aztán meg tudom, hogy van tehetségem, de azért jöttem ebbe az iskolába, hogy ezt kibontakoztassam, viszont én nem színésznek készülök, hanem énekesnek, tehát nem hiszem, hogy az énekórán túl bármikor is össze fogunk akadni- feleltem, sarkon fordultam és visszamentem matekórára. Amikor becsuktam magam után az udvar ajtaját még látta, ahogy Mimi szájtátva bámulja a hűlt helyemet. Ha addig nem is akartam vele versenybe szállni, akkor kihívta maga ellen a sorsot.
A második óra ének volt. Izgultam, de nem magam miatt, hanem amiatt a tökfilkó Adam miatt, aki egész szünetben nem tűnt fel. Becsöngetéskor a bementem a terembe és leültem a szokásos helyemre Keira mellé. Néhány pillanat múlva Damian is csatlakozott. Adam az egyik haverjával lépett be a terembe. A srác alacsonyabb volt, mint ő. Sötét haja volt és kék szemei, valamint csak és kizárólag feketét ruha volt rajta.
Nem sokkal utánuk Mr. Blake viharzott be a terembe:
-Sziasztok srácok! Kezdjük Zoeyval és Adammel aztán folytatjuk a többiekkel és az óra végén pedig jön a pénteki meglepetés. Vettem egy nagy levegőt és felálltam, Adammel egyszerre. Mimi adott neki egy olyan nyelves csókot, hogy majdnem belepirultam. Adam azt mondta, hogy nem is járnak.
A dalunknak a We the kings és Demi Lovato duettjét választottam, mert a fiú részét nem találtam túlságosan nehéznek. A dalt ő kezdte én csak az első refrén után kapcsolódtam be.
Hát nem voltunk összhangban, ez biztos volt. Érződött és hallatszódott a duetten, hogy a való életben nagyon nem bírjuk egymást elviselni. Amikor leültünk a helyünkre Mr. Blake nem mondott véleményt, csak ment tovább az óra.
-Mi a pénteki meglepetés?- súgtam oda Keirának.
-Mindig más- felelte.
Az óra utolsó 10 percében derült fény a meglepetésre:
-Szóval a mostani meglepetés az, hogy a félévi bálra nem hív az iskola idén zenekart, a diákok fogják a műsort szolgáltatni. Tehát jövő hétvégéig kérem mindenkitől a dalát és az irodámban lehet meglátogatni a bemutatással. Még ugyan van 5 perc, de mehettek következő órára. Zoey, Adam marad!- fejezte be a mondandóját és ült le az íróasztala mögé.
-Mi a baj tanár úr?- kérdezte Adam halálos nyugalommal.
-A gond az, Adam, hogy a dalotok nem volt jó.
-Mondtam hogy ne egy ilyen hülye dalt válassz- mordult rám Adam.
-Nem a dalválasztással nem volt gond- szólt közbe Mr. Blake.- Sőt még a hangok is egészen a helyükön voltak. De egyszer sem néztetek egymásra a dal alatt, tartottátok a távolságot, nem hittem el, hogy ti ezt tényleg akarjátok. Jövő hétre jobb legyen- adta ki az utasítást és az ajtó felé mutatott.
-Délután találkozunk a színházteremben- mondta Adam és elment. Ezután voltak még óráim, de egyiken sem történt semmi említésre méltó. Táncon a középmezőnyben teljesítettem, ami nekem tökéletes volt. Utolsó óra után rábíztam Alice-re az öcsém ajándékához a dobozválasztást én meg megkerestem a színháztermet és felkészültem lelkiekben a díszletkészítésre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése