10.rész -A múlt egy darabkája

Hétfő reggel energiával tele keltem fel. Vasárnap csak este felé mentek el a barátnőim. Hiányzott már egy ilyen "ott alvós" buli az életemből, amikor nem kellett megjátszani semmit, olyan fiús lehettem, mint amilyen igazából voltam, mert aki két fiútestvér mellett nő fel, nem lesz cicababa, vagyis nem lehet az örökké. 
Sok mindent megtudtam Keiráról. Ő is színészetet tanul már általános iskolás kora óta, anyukája a Brodway-en játszott fiatal korában és elég felkapott színésznő volt, de aztán egy sajnálatos hangszálgyulladás miatt már nem tudott énekelni és a karrierje derékbe tört. Keira és Damian már születésük óta ismerték egymást, mert szomszédok és újdonsült barátnőm sokat mesélt a meleg osztálytársamról. Damian rengeteg videót pakol fel youtubra és van már pár elég komoly lemezkiadói ajánlata, de csak és kizárólag a színészet vonzza.
Engem soha nem érdekelt a színjátszás. Nagyon szerettem nézni és csodáltam a színészeket, de nem akartam soha színész lenni. Mindig az volt az álmom, hogy egyszer halhassam a saját dalom a rádióban, hogy megtelt stadionokban énekelhessek őszintén az érzésemről. 
Mielőtt kiléptem a házunk ajtaján még egy pillantást vetettem a tükörképemre az előszobában. Fekete nadrágot viseltem egy fekete spagettipántos felsővel és egy farmeringgel. Az egyik nem túl sűrűn hordott fekete bakancsomat húztam fel hozzá, a hajamat pedig kócos kontyba gumiztam fel a fejem tetejére, mert akárhogy fésültem, vasaltam, nem akart úgy állni, ahogy én akartam. 
Még a bejáratból fordultam vissza Collin dzsekijéért, ami nálam maradt. Sokat kellett várnom a buszra így magamra húztam és beszívtam az illatát.
Amikor besétáltam a suliba és ott a szekrényemhez léptem, mindenki árgus tekintettel nézett rám. Először nem értettem miért. Azt hittem WC papír darabot húzok magam után vagy rágóba ültem, esetleg egy madár talált el egy kis rakománnyal,  mind megtörtént már. De nem, semmi feltűnő nem volt rajtam.
Aztán Collin lepett meg, de annyira, hogy az összes könyvem kiesett a kezemből, amiket kivettem a helyükről.
-Bocsi!- vágta rá és leguggolt, hogy összeszedje. Én is segíteni akartam, de mire rákészültem, hogy lehajolok, már nyújtotta is felém a cuccaimat.
-Semmi, én voltam béna- mondtam és bezártam a szekrényem ajtaját.
-Az nem az én kabátom?- kérdezte egy félszeg mosollyal az arcán.
-Ja, de persze- kezdtem bele a dzseki levételébe.- Nálam maradt szombaton- mosolyogtam és felé nyújtottam. Elvette és egy puszit nyomott az arcomra:
-Köszi, hogy vigyáztál rá- villantott féloldalas mosolyt. El kellett rajta gondolkodnom, hogy ezek neki zsigerből jönnek vagy csak tudja, hogyan kell elbűvölni egy lányt, mert a mosolyai még a legridegebb kőszívet is megolvasztották volna. 
A zeneterem felé vettük az irányt. Mindenki benn ült szépen sorban, pedig még volt 10 perc becsöngetés előtt. Collin és mellénk ült az első sorba, így lett a kis hármas fogatból, belőlem, Keirából és Damianből, négyes, Collinnal együtt. Kiderült, hogy a kér barátom is jóban volt a mellettem ülő barna herceggel.
Aztán váratlanul kiperdült Mimi a terem közepére és egy ördögi mosolyt villantott rám. A gyomrom görcsbe rándult, nem tudtam mi fog következni, de tudtam, hogy nem fogok örülni.
-Nos, Zoey ma egy hete, hogy ebbe az iskolába jársz. Ennyi idő alatt elég sok mindent megtudtunk rólad- kezdett bele a mondókájába. Collin keze az enyémért nyúlt és megszorította, azt hiszem, ő tudta, hogy mi készül. - Megtudtuk, hogy megveted az agyatlan szőkéket és azokat, akik nem értékelik az életet, féktelenül élnek. Azt mondtad, hogy az embereket meg kell ismerni igazán a múltjával együtt- Mimi szünetet tartott és hirtelen azt kezdtem el fontolgatni, hogy fogjam magam és kirohanjak a teremből, de a félelem a székhez szögezett. Azt hittem apám haláláról akar beszélni.- Hát én utánanéztem a múltadnak és beszéltem néhány régi osztálytársaddal, akik küldtek nekem, rólad néhány nagyon kedves fotót- mosolygott és feltartott két fotót. Azonnal felismertem őket, én voltam mind a kettőn, bár ha valaki megnézte, akkor nem biztos, hogy felismert. 
Azok a képek abban az évben készültek, amikor apa meghalt, még azelőtt. A hajam hidrogén szőke volt, a bőröm a szolitól volt barna, a műkörmeimmel fogni nem bírtam. Olyan magassarkú cipőim voltak, amikben járni nem tudtam és a ruhatáram csak picsaszoknyákat, picsanacikat és mellkidobós felsőket ismert. Cigiztem és ittam.
Azt kérdezitek hol járt az eszem? Valahol Sam körül, meg akörül, hogy menő legyek. A gimibe való felvételi évében voltam, meg a gimi elején. Azt akartam, hogy ismerjenek valamiről. Az persze eszembe se jutott, hogy mondjuk a hangomról vagy a tehetségemről.
Visszaszorítottam Collin kezét és kétségbe estem. Bármennyire is annak voltam híve, hogy csak a belső számít, tudtam, hogy a külső is fontos pont. És féltem, hogy ezután, hogyan fognak nézni rám. Keira kikerekedett szemekkel bambult rám, a hátamban is éreztem mások tekintetét és hallottam Adam röhögését is. Megfordult a fejemben, hogy őt is meg Mimit is fejbe rúgom vagy legalább felpofozom, de nem volt rá esélyem sem, mert Mr. Blake belépett a terembe. Hatalmas mosoly ült az arcán és a régi, rockos szerelése már-már megnyugtatóan hatott rám. De annyira azért nem, hogy ne nőjön és nőjön a gombóc a torkomban és jussak el a sírás szélére. Könnyekkel teltek meg a szemeim, de nem engedtem nekik, hogy kicsordulhassanak, inkább nagy levegőket vettem és egyre jobban szorítottam Collin kezét. Nem ismertem régen, ha belegondolok csak pár napja, de akármennyire is csöpögősen hangzik ez, úgy éreztem, mintha az a pár na már legalább pár év lett volna. 
-Na gyerekek, mondom a hét témáját- kezdett bele az órába Mr. Blake.- Az óra témája, a nemzetiségek- írta fel a táblára.- Vagyis mindenkinek más nyelven kell énekelnie, nem angolul. A legtöbben biztosan találni fogtok egy felmenőt a családfátokban, aki nem amerikai volt. Fogjátok a nemzetiségének valamilyen dalát, készítsetek hozzá feliratos videót és énekeljétek el.
Máris elkezdődött a susmus. Mindenki a mellette ülővel beszélte meg, hogy mi az ötlete. Én le voltam fagyva, kezdtem felfogni a történteket. Rosszabb is lehetett volna Mimi nagy leleplezése, apa haláláról is lehetett volna szó. 
Miközben Mr. Blake büszkén nézett a többiekre, hogy ennyire lázba hozta őket a feladat, rám siklott a tekintete és észrevette, hogy valami nincs rendben, de nem szólt semmit csak folytatta:
-Valamint, a héten szeretném kérni a csapat felétől a dalát a bálra- mondta komolyan. Az óra további részében csak a hangképzést gyakoroltuk. Amikor kicsöngettek, rögtön felpattantam és kiszáguldottam a teremből. 
Céltudatos léptekkel tartottam a mosdó felé, hogy kiengedhessem magamból a feszültséget. Beléptem egy fülkébe, lehajtottam az ülőkét és lerogytam. De a könnyeim az óra során eltűntek, így csak szaggatott hörgés jött fel a torkomon. Aki a fülke másik oldaláról hallotta, annak nyilván ijesztően hangzott, de nem tudtam abbahagyni. Akkor éreztem magam így utoljára, amikor megtudtam, hogy apa meghalt. Akkor sem tudtam sírni, sokáig nem tudtam.
Egyszer csak Alice kétségbeesett hangját és dörömbölését kezdtem el hallani az ajtón:
-Zoey jól vagy?! Mond, hogy nincs semmi komoly bajod!- kiáltotta. Tudtam, hogy miért félt ennyire. Egyik, hogy bármennyire is hülyén hangzik, mindig magas volt a vérnyomásom és ha felidegesítettem magam, abból elég komoly gondok lehettek. Ha jobban belegondolok éreztem is, ahogy a szívem kalapál a mellkasomban. A másik, hogy apa halála után, bármennyire is szörnyű és kegyetlen dolog kimondani, de majdnem öngyilkos lettem. Nem sok híja volt és akkor is Alice talált meg. Vettem egy nagy levegőt és kioldottam a füle zárját.
Alice beesett az ajtón és szorosan átölelt. Nem mondott semmit csak ölelt és éreztem, ahogy ő sír helyettem is. 
Nagyjából 2 órát lógtunk el, amíg a mosdóban én és Alice mindent elmeséltünk Keirának és Damiannek szóról szóra. Azt hiszem azután a pár óra után lettünk igazán barátok, mert mindenkire rátört a lelkizhetnék.
-Soha nem érzem magam elég jónak- kezdett bele szomorúan Keira. -Közületek csak Damian van ott színjátszás órán. Én vagyok a legbénább, mert nem tudok fájdalmat kifejezni. Minden mást hibátlanul el tudok játszani, de arra az egyre nem vagyok képes. A tanárnő annyit szenved velem és otthon is gyakorlom, de nem megy és kétségbe vagyok esve. Annyira hogy nem eszek, nem iszok és lassan darabokra hullok- mondta Keira és lemondóan a tenyerébe temette az arcát.
-Akárhányszor mondom neki, hogy ettől nem dől össze a világ, nem hisz nekem- ingatta a fejét Damian.
-Keira, meg fogod találni azt az emléket, ami kelleni fog. Egy dalban is meg kell találnod azt a sort, ami inspirál a dal érzelmeivel kapcsolatban. Használd fel ezt a fájdalmadat, hogy kétségbe vagy esve, a megfeleléskényszert- vigasztaltam.
-A családom gyűlöl, gyűlöl mert más vagyok- mondta csendesen Damian. Akkor döbbentem rá, hogy minden embernek van valami az életében, ami fájdalmassá teszi, mindenkinek van valami csomagja, amit magával hordoz és megnehezíti az életét. Rádöbbentem, hogy nem siránkozhatok a saját bajaimon, amikor másoknak is segíthetnék. 
Délután háromkor, akár akartam akár nem, ismét a parkolómban álltam és vártam, hogy Adam felvegyen. Ugyanis a három hetes indokolatlan büntetésem még folyt. 
Adam pár perc késéssel gördült be a parkolóba. Nem láttam be a sötétített ablakokon, ezért kinyitottam az első ajtót, de elég váratlan meglepetés ért, Mimi ült az anyósülésen. 
-Te meg mi a francot keresel itt?- kérdeztem dühösen.
-Ez itt a pasim kocsija és a pasim házába megyünk, tehát azt teszek, amit akarok! Huppanj be a hátsó ülésre- mutatott hátra. Majdnem képen vertem, majdnem. Magamban szitkozódva huppantam be hátra és bosszúból felraktam a sáros bakancsomat a szürke bőrülésre. Legszívesebben még össze is firkáltam volna, de azért annyira nem voltam bosszúálló természet. 
Egész délután Mimi nyafogását és okoskodását hallgathattam, a dalválasztásról, a hangomról, a zongorázásomról, a ruháimról és így tovább. Tehát már fél ötkor elköszöntem tőlük és elindultam haza.
De ahogy kiléptem Adamék ajtaján Collin kocsija állt meg a ház előtt:
-Gyere, hazaviszlek!- kiáltott a kocsija ablakából. Mivel nem vonzott a New York-i metró beültem mellé. 
Onnantól kellemesen telt a nap. Elmondta, hogy Mimi péntek délután ment vissza a régi sulimba és ma reggel dicsekedett el mindenkinek arról, hogy miket tudott meg. Megtudtam, hogy Mimi azt remélte mindenki meg fog utálni, de addig nem jött össze neki. 
-És te sem... tudod, szóval te nem vagy rám mérges emiatt?- kérdeztem félve. Már a házunk előtt álltunk és én a kezeimet néztem. Collin finoman felemelte a fejem és a szemembe nézve mondta:
-Mindenkinek van olyan korszaka, amire nem büszke, igaz?- majd megcsókolt. Először szépen lassan, majd egyre követelőzőbben, de pár perc múlva egyszerre szakítottuk meg a csókot. Én érzetem, hogy el vagyok pirulva, de ő sem állt másként.
-Akkor holnap a suliban találkozunk- kérdeztem és a kezem a kilincsen volt.
-Mit szólnál hozzá, ha eljönnék érted reggel?- kérdezte bizakodóan.
-Az isteni lenne- vigyorogtam és kiléptem az autójából.
Ismét addig integettem neki a házunk elől, ameddig csak tudtam, majd bementem. Elkezdtem dolgozni az Adammel közös számunkon, meg a saját számaimon is gondolkodtam. 
A nemzetiségek témához egy magyar dalt választottam, mert az apai nagyanyám magyar származású volt, csak a két világháború között Amerikába menekült a pusztítás elől. Ezt a nagymamámat 13 évesen veszítettem el. Igazi elegáns, idős hölgy volt, aki 5 nyelven beszélt folyékonyan. Divattervező volt, de mielőtt érvényesülni tudott a szakmában kisebb bárokban énekelt. 
Kiskoromban megtanított magyarul, bár voltak nehézségeim a nyelvvel, egy dalt meg tudtam tanulni szépen. Választottam is egyet és boldogan kezdtem el lefordítani.
A családom egyetlen tagja sem zargatott a szobám csendes és jóleső magányában, így elég hamar feküdtem le. Elgondolkodtam az élet nyereségein és veszteségein. Azon, hogy soha nem vagyok egyedül, mert ha elveszítek valakit, akkor mások jönnek a helyére, akik bár teljesen nem fogják pótolni, de segíteni fognak a feldolgozásban. Abban, hogy elfogadd, nem fog visszatérni, de ez így van rendjén, mert ez az élet körforgása.

9. rész - Az első randi(k)

A szombatom a szokásos rendben folyt. Engedélyeztem magamnak a 9-ig alvást, meg utána egy óra lustálkodást. Egy röpke reggeli után elkezdtem a házat kitakarítani. Hétvégénként anya szinte soha nem volt otthon, ne kérdezzétek hol volt, mert nem tudtam. Amikor ezt a témát felhoztam, általában veszekedés, meg ajtócsapkodás lett belőle.
Takarítás közben egyik tesómat sem láttam, gondoltam biztos aludtak vagy valami hasonló, így magamhoz vettem a fülesem és max hangerőn hallgattam a zenét. Épp a konyhát mostam fel, amikor az egyik kedvenc számom ment. A felmosófát mikrofonállványnak használva haladtam és amikor vége lett a számnak nevetésre lettem figyelmes. Gyorsan fordultam meg és láttam, ahogy az öcsém görnyed a nevetéstől.
-Miért nem kamráztam le?- kérdezte két nevetőroham között.
-Nagyon vicces vagy öcsi...- jegyeztem meg és vizeztem be újra a felmosót.
-Komolyan, tuti jó nagy nézettséged lett volna a youtubon- vigyorgott.
-És szerinted annak mekkora lenne, ha innen fejbe találnálak a felmosóvödörrel?- kérdeztem és gyilkos tekintettel néztem rá.
-Oké, nem kell leharapni a fejem...
-Nem tetszett az ajándékunk?- kérdeztem halkan. Kíváncsi voltam, hogy mennyire lőttem mellé az órával.
-Nekem mennem kell ööö... tanulni- mondta gyorsan és felviharzott a lépcsőn. Remek, egy centivel nem jutottam előrébb. Kettő óra körül végeztem a tennivalóimmal és felhívtam Alicet.

-Szia Alice! Csak azért hívlak, hogy lenne itt egy kis randi- féleségem 4-től, szóval csak utána tudnátok jönni- hadartam. Nem is tudtam, hogy miért, de furcsának tartottam ezt az egész randi-dolgot Collinnal.
-Úristen kivel lesz randid?- kérdezte Alice, magas tinilány hangon.
-Csak egy fiúval az osztályból.
-De ugye nem Adammel?- kérdezte úgy, mintha az egy atomkatasztrófával ért volna fel.
-Nem. De ugye nem baj, ha csak későn jöttök?
-Nem, dehogy, de akkor utána menjünk el este valahova. Képzeld hívtak Samék- mondta izgatottan. Én meg úgy voltam, hogy "jajj ne"! Csak ezt ne! Samék alatt a volt osztálytársainkat értette. Sam a volt barátom. Akivel azelőtt szakítottam, hogy elmentem felvételizni a Kingstone-ra. Ő nem tudott túllépni a dolgon olyan könnyen, mint én.
Abban az osztályban, meg az egész iskolában teljesen más íratlan szabályok éltek, mint a mostaniban. Ott a diákok 90%-a nem tanult semmit, nem a magassarkús szőke libák voltak a menők, hanem a tornacsukás, nadrágos, fiús lányok.
Elég nagy volt a váltás. De én nem akartam velük találkozni. Persze voltak ott barátaim, de egyszerűen nem volt kedvem a hülyeségeikhez. Inkább csak haverok voltak. Viszont tudtam, hogy ez Alicnek mennyire fontos volt. Őt sosem fogadták be annyira, mint engem. Nem tartozott a menők közé és most tetszett neki, hogy őt hívták és nem engem, így irgalmas szamaritánus módjára belementem.
-Jó menjünk, de ha cikis lesz a helyzet ott hagylak!
-Jó persze, akkor hívj, ha mehetünk- mondta és letette.
Még egy kis lustálkodás után elkezdtem készülődni a randira. Begöndörítettem a hajam, feldobtam egy laza kis sminket, de ezután jött a legnehezebb része. A szekrényem előtt szobroztam több, mint fél órát. Collin nem mondta el, hogy hova akar vinni, de nagyjából a tizedik szett után megtaláltam a tökéletest. Egy tört fehér cicanadrágot vettem fel, kötött bordó pulcsival egy barna bakanccsal.
Collin pontosan érkezett. Na ez már nagyon tetszett. Egy fiú, aki nem késett. Lementem a földszintre, felkaptam a barna dzsekim és a tükörben nyugtáztam, hogy jól nézek ki.
-Te meg hova mész?- kérdezte a bátyám a konyhából. Nem bírta, ha fiúkkal mászkáltam, így gyorsan kellett kamuznom.
-Csak Aliceszel találkozok- mondtam és a vállamra vettem a táskám.
-Mióta van Alicenek rövid fekete haja?- kérdezte az ablakból.
-Jajj ne már Jackson! Egy fiúval megyünk - itt megálltam, mert nem tudtam, mit kéne mondanom.
-Randizni?- kérdezte gyanakvóan.
-Nem mondanám randinak... De nézd csak el fogok késni! Szia!- köszöntem és becsaptam az ajtót magam mögött.
-Jól nézel ki- intett Collin.
-Te se panaszkodhatsz- mosolyogtam, miközben végigmértem. Azt hiszem a tipikus szerelése volt rajta. Fekete farmert, fekete póló és fekete dzseki. De azok a szemek! Hibátlanná tették a megjelenését.
-Hölgyem- tárta ki mosolyogva a kocsija ajtaját.
-Ó micsoda úriember- vigyorogtam és bekászálódtam. A randihelyszínt nem akarta elárulni akárhogy is faggatóztam. De az autóút nagyon kellemesen telt. Beszélgettünk, meg röhögcséltünk minden hülyeségen, majd a Central park előtt álltunk meg.
-A helyszín pedig az állatkert- mondta a bejárat előtt.
-Már ezer éve nem jártam itt- mondtam az oroszlánok ketrece előtt.
-A húgommal sűrűn járok itt. Az ő kedvencei a papagájok. Mi a kedvenc állatod?
-Azt itt nem tartanak...
-Úristen az egyszarvúak?- kérdezte elkerekedett szemmel, de nem sokáig bírta nevetés nélkül.
-Nem, nem az egyszarvúak a kedvenc álltaim, de azt hiszem meg kéne sértődnöm, hogy ezt nézted ki belőlem- mosolyogtam. - Amúgy a kutyák- válaszoltam a kérdésre. Az állatkert után beültünk meginni egy kávét és 8 körül indultunk el vissza hozzánk.
-Mi a terved az estére?- kérdezte, amikor már a házunk előtt álltunk.
-Nos Aliceel és Keirával megyünk valamerre- mondtam, de azt hiszem leszűrte a hangomból, hogy nem sok kedvem volt hozzá.
-Nem akarok bezavarni a csajbuliba, de ha találkoznál, akkor csak hívj- felelte és megpuszilt. Az ajtó elől néztem, ahogy kikanyarodik az utcánkból és ámuldoztam, hogy milyen cuki volt már egész délután.
Az ajtón belépve a bátyámmal találtam magam szemben, aki nem volt jó hangulatában.
-Szóval az új sulidból van a srác?- kérdezte szemrehányóan.
-Ahh muszáj ezt megint elölről kezdenünk?- kérdeztem ingerülten és lerúgtam a cipőt a lábamról.
-Igen, mivel csak én vagyok, aki megvédjen!
-Jackson, nem inni mentünk vagy drogozni, csak az állatkertbe- mosolyogtam.
-Ki ez a srác?- kezdett mérges lenni így választanom kellett. Megint összeveszünk vagy hagyom, hogy törődhessen, amit feleslegesnek találtam, és elmondok pár dolgot, hogy megnyugodhasson. A másodikat választottam.
-Collin volt az új sulimból, aki elhívott egy délutánra, de nem történt semmi- válaszoltam engedelmesen.- És kérlek ne neked kelljen részleteznem a randim minden egyes pillanatát. Én se vagyok kíváncsi a csajaidra!
-Szerintem hagyjuk mielőtt még jobban összekapunk- mordult rám és felhúzott a szobájába. Remek, miből is gondoltam, hogy ilyenekben normálisan tudunk beszélgetni. Samet sem bírta soha, na mondjuk azt megértettem.
Alice és Keira 9-re értek oda hozzám, mindketten kiöltözve. Alicen egy egyszerű fehér ruha volt fekete cipővel és bőrdzsekivel. Keirán pedig egy farmer hatású, szegecses vállú miniruha, olyan magassarkúval, hogy csodáltam, hogy nincs tériszonya. Ehhez képest rajtam félvállas, fekete, piros mintás póló volt, ami félcombomig ért, egy harisnya, piros kalap és egy bakancs. Alice már megszokta, hogy nem viszem túlzásba az öltözködést, ha nem muszáj, de Keira sokáig nem tudott túllépni a stílusomon.
-Komolyan ezt akarod viselni?- kérdezte már vagy huszadszorra azelőtt, hogy találkoztunk volna Samékkel.
-Keira, ha még egyszer megkérdezed, akkor legközelebb melegítőben jövök!- mondtam és belekönyököltem az oldalába.
-Alice őszinte részvétem, hogy ez itt a legjobb barátod- viccelődött Keira.
Nagyjából fél óra késéssel megérkeztek a volt osztálytársaim is.
-Zoey!- kiáltott Sam.- Már úgy hiányoztál- mondta és megölelt.
-Te is nekem- kamuztam és inkább odaléptem a többiekhez. Ahogy észrevettem Aliceszel végre foglalkoztak, odamentek hozzá is, megölelték és máris örültem, hogy belementem ebbe a hülyeségbe. Viszont tudtam, hogy ők hogyan buliznak. És én úgy nem akartam. A szokásos helyre mentünk, egy koszos kis kocsmába, ahol az iváson kívül mást nem lehetett csinálni.
Ki is kérték az első kört, amit szokásomhoz híven el is utasítottam:
-El is felejtettem, hogy te nem iszol- kapott a homlokához Sam. Akkor az enyém a tiéd is ha nem bánod.
-Nem, dehogy- motyogtam. Apa miatt nem ittam, soha. Nem bírtam elviselni az alkohol ízét a számban. A buli a szokásos rendszerrel ment, egyik kör a másik után, egyik ember részegedett le a másik után. Tudtam, hogy bízhatok Aliceben és józan fog maradni, Keirával meg ketten el tudtunk volna bánni. Így amikor megelégeltem kimentem a kocsma elé és felhívtam Collint.
Most biztos túl nyálasnak találjátok az egészet, de Collin nagyjából tíz perc múlva ott is volt, mosolyogva és mégis rosszfiúsan, mint általában. Már messziről intett, majd egy öleléssel köszöntött.
-Nem gondoltam, hogy tényleg felhívsz- mondta csodálkozva.
-Baj, hogy hívtalak?- kérdeztem. -Mert hazamehetsz ha gond- mentegetőztem rögtön.
-Nyugi Zoey! Csak mondtad, hogy csajos este lesz- nevetett és a csajos esténél furán nézett.
-Hát annak indult, de a csajok, akik kitették volna a csajos estét odabenn buliznak, engem meg nem érdekelnek a benti alakok- ismertem be.
-Miért kik vannak még benn?- kérdezte. És tényleg azt láttam rajta, hogy érdekli és ne csak udvariasságból kérdez rá.
-A régi "barátaim"- formáltam idézőjeleket a kezeimmel.
-Miért régiek?
-Mi ez a sok kérdés?- nevettem.- Azért mert... mert én már nem olyan vagyok, mint ők, igazából soha nem voltam olyan- feleltem. És akkor jöttem rá először, hogy miért nem kerestem őket és miért nem kívántam őket a hátam közepére sem.
-Mégis eljöttél azért mert?- tette fel az újabb kérdést, miközben letelepedtünk egy közeli padra.
-Mert ez nagyon fontos Alicenek. Mindig is csak miattam volt benne ebben a társaságban és most örül, hogy ők hívták el- magyaráztam.
-Szóval a régi sulidban te voltál a nagymenő?- emelgette a szemöldökét.
-Ilyen nehéz ezt elhinni?- böktem oldalba hitetlenkedve.
-Igazából nem is, ha belegondolok, hogy milyen körülmények uralkodnak a régi iskoládban.
-Ha nem lenne igazad, most megbotránkoznék- mosolyogtam és keresztbe tettem a kezeim. Hiába nyúlt nagyon hosszúra a nyár, így október közepe felé már hűvösek voltak az esték. És ami akkor történt annyira romantikus szappanoperába való, hogy hihetetlen. De Collin levette a dzsekijét és a vállamra terítette. Még jó hogy sötét volt, mert fülig vörösödtem.
-Miben változtál meg?- kérdezte Collin azon az ellenállhatatlan mély hangján.
-Az utóbbi egy évben megtanultam magam komolyan venni, meg persze a jövőmet. Így vettek fel a Kingstoneba- válaszoltam ismét.- De úgy érzem túl sokat kérdezel, most én jövök- húzódtam közelebb hozzá.
-Már most félek a keresztkérdéseidtől- temette az arcát a tenyereibe.
-Félhetsz is! Szóval, hogy lettetek barátok Adammel?- kérdeztem. Mert a két srác annyira különböző volt, hogy nem tudtam felfogni, miért barátkoztak egyáltalán.
-Nagyon kicsik voltunk és csoporttársak voltunk az oviban. Én voltam a csodabogár, mert nem voltam valami társasági lény, jobban elvoltam egyedül. A gyerekek már akkor tudtak nagyon gonoszak lenni és piszkáltak minden hülyeséggel. Adam pedig egyedüliként odajött hozzám játszani és barátok lettünk- mesélte. Az egész történet olyan cuki volt, hogy az valami hihetetlen.
-Jajj istenem de cukik voltatok- szakadtam Collin mellett a nevetéstől.
-Na ezért nem mondom el ezt senkinek- vágott sértődött arcot. -Ha hallanád milyen viccesen röhögsz- kezdett el ő is nevetni. Nagyjából 10 percig nem tudtuk abbahagyni és kezdtük újra meg újra. Gondolom tudjátok milyen az, amikor az egyikőtök meg próbál komoly arcot vágni, amitől csak még viccesebb lesz az egész. Na ez velünk is megtörtént.
De aztán csörömpölés hallatszódott ki a kocsmából. Pár másodperc múlva Sam rontott ki az ajtón elég dühösen. És gondolom nem emelt a hangulatán az, hogy én épp Collin ölében ültem. Életbe lépett a "ha a tekintetével ölni tudna" mondás és gyorsan lecsusszantam a padra. De amikor Sam egyre gyorsabban közeledett felpattantam és Collin elé álltam.
-Sam, mi a baj?- kérdeztem.
-Nem elég, hogy meghívtam a stréber kis csajt, hogy te elgyere, még le is koptatott, aztán meg itt látlak ennek a nyálgépnek az ölében. Amúgy is, hogy került ez ide?- hadarta egy kissé emelt hangon. Áradt belőle az alkohol szaga, úgy tudtam, hogy nem kellett volna elmennem.
-Először is nem ez, hanem ő. És aztán meg rányomultál Alicere és utána az a bajod, hogy egy sráccal vagyok, amikor már nem is járunk?!- akadtam ki teljesen. Hallottam, ahogy Collin feláll mögöttem. Emberek a tesztoszteron csak úgy süvöltött mindkét fiú felől és én a magam 160 centiével kezdtem félni.
-Te csak ne pofázz nekem, ribanc!- emelte meg egyre jobban a hangját Sam.- Te meg mit akarsz?- bökött a fejével Collin felé.
-Zoey szerintem szállj be a kocsimba- mondta halkan Collin. Hamar felmérte, hogy verekedés lesz belőle, amit én nagyon nem akartam.
-Szerintem meg álljatok le mindketten!- mondtam határozottan.
-Állj el az útból!- mordult Sam.
-Nem!- válaszoltam és a szemébe néztem. Értelem alapból nem sok volt benne, de abban a pillanatban pontosan nulla volt. De nem sok időm volt elgondolkodni. Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon, aztán már a földön feküdtem és a két fiú egymásnak esett. Sam ellökött, hogy be tudjon húzni Collinnak. Nem nézhettem tétlenül, ahogy szétverik egymást, egyedül meg édes kevés voltam, így berohantam a kocsmába.
-Srácok valaki segítsen Sam verekedik!- kiáltottam a benn ülő haveroknak. Dicséretes volt, hogy nem beszálltak a bunyóba, hanem lefogták Samet , beletuszkolták az autójába és elvitték. Indulás előtt még egy halk "Bocsi" is elhangzott.
Félve mentem oda Collinhoz. Életem legrosszabb másfeledik randija volt. Megverték a srácot, hihetetlen... A földön térdelt és halkan térdeltem le mellé.
-Jól vagy?- kérdeztem aggódva.
-Persze-nézett fel. Ami először feltűnt, hogy még akkor is ott játszott egy kis mosoly az ajkán, a másik pedig az, hogy monokli volt a szeme alatt és hogy felszakadt a szemöldöke. Borzalmasan éreztem magam.
-Ezzel azt hiszem, kórházba kell menni- mutattam a szemöldökére.
-Nyugi anyu nővér egy kórházban majd ő rendbe hozza- mosolygott.
-Jesszusom és mit fog gondolni anyukád, hogy elvert az új randipartenered?- hüledeztem.
-Látott valamelyik nap az iskola előtt, szóval nem ezt fogja feltételezni- vigyorgott és felállt. Én is feltápászkodtam és megfogtam a kezét.
-Annyira nagyon sajnálom! Megértem, ha soha többé nem akarsz velem négyszemközt maradni, de izé....
-Én is örülnék egy újabb randinak- szorította meg a kezem. Emberek majdnem elolvadtam ott, abban a pillanatban. És ami még jobb volt, hazavitt. Kérés nélkül. Persze ott volt Keira kocsija amivel érkeztünk, de épp őket okoltam az egészért és tüntetőleg Collinnal mentem.
Keiráék még nem értek oda hozzánk mire mi igen. Collin a bejáratig kísért, behaltam attól a sráctól.
-Akkor majd a suliban...- kezdett bele Collin de nem volt ideje befejezni, mert a bátyám feje jelent meg felettünk. A verekedéskor azt gondoltam nem lehet rosszabb, de az élet megint rám cáfolt.
-Kettő, azaz KETTŐ- mutatta a kezeivel- percetek van a búcsúzásra, utána takarodó- mondta és visszacsukta az ajtót.
-Akkor gyorsnak kell lennem- hadarta Collin.- Szóval majd a suliban találkozunk és megbeszéljük a továbbiakat- mosolygott.- Most az ablakból figyel igaz?- kérdezte felemelt szemöldökkel.
-A családom egy katasztrófa- fogtam a fejem.
-Áá szerintem normális- vigyorgott.
-Tudod mit? Adjunk a látványnak!- mondtam, lábujjhegyre álltam és megcsókoltam. Először meglepődött, de ő is bekacsolódott és a derekamra csúsztatta a kezeit. Életem legjobb csókja volt, a srác tudta mit csinál. Nem tudom, hogy mi zavart meg először, Keira kocsijának a fényszórói vagy a bátyám szikrákat szóró tekintete. Csak azt tudom, hogy Collin utána haza indult és én addig integettem neki, amíg be nem szállt a kocsijába.
Utána bementünk és hallgatnom kellett a lányok bocsánatkéréseit, na meg az órák hosszat tartó kérdéseket Collinról, meg a csókjáról, meg a randiról. Kellemetlenül telt a találkozó, de én egész este örömmámorban voltam. Ne kérjétek, hogy a csók utáni időszakból bármit is elmeséljek, mert semmire nem emlékszem.
Ja de egyvalami megmaradt. Az, hogy Collin nálam hagyta a dzsekijét és isteni illata volt.